A Travellerspoint blog

Parma, medieval comics

Hell, bier

Hétfőn elmentem Parmaba egyéb dolgom és ötletem nem lévén. A hétfő nem egy jó nap, mert majdnem minden zárva van. De azért mentem Parmaba, mert ott már úgyis voltam, meg ott az a nagy park, ahol el lehet lenni tulajdonképpen.
A Partizánt azért megfotografáltam, illetve a dómban a plafont. A Correggio kiállítást volt szerencsém látni régebben. Sajnos a színház (Teatro Farnese) is zárva volt, ugyanakkor a Biblioteca Palatina nem, úgyhogy oda betértem.

A dómban az idei kedvencem az érdekes fali képregény, középkor comics.

F_nyk_p_0726.jpg

F_nyk_p_0727.jpg

F_nyk_p_0728.jpg

+1 szar kép

F_nyk_p_0731.jpg

A könyvtárból feltétlenül ez a kedvencem, mármint a Rozsaspina:

large_F_nyk_p_0739.jpg

továbbá Bodoni, belelógó térképpel

F_nyk_p_0738.jpg

F_nyk_p_0736.jpgF_nyk_p_0740.jpg

Akkor ennyit a kultúráról, térjünk rá a Hell Bierre és a természetre.
Először is van ez a kert, amiben emberek is vannak, viszont sokáig az volt a meggyőződésem, hogy bejárata nincs, tehát vagy oda kell születni a másik oldalra, vagy pedig zárt intézet.
Egyórányi keresés után azonban az egyébként zárva tartó Burattini Castello felől sikerült véletlenül megközelítenem. Abszolút turistamentes hely, ami érthető a lokalizációt tekintve; csak én voltam, 3 söröző egyetemista a könyvtárból, 2 orosz és néhány drogos. Így aztán a közértben beszerzett szimpatikusan Hell Bier nevű sörömmel és a jegyzetfüzetemmel töltöttem néhány órát, meditálva az élet valamelyik értelmén. A kert szép.

F_nyk_p_0742.jpgF_nyk_p_0744.jpg

Sajnos egy idő után az egyetemisták és az oroszok elmentek, ahogy az lenni szokott a történelemben, és csak a drogosok maradtak, így én is átballagtam a Parco Ducaleba, ahol azt figyeltem meg, hogy az emberek piknikeznek vagy alusznak. Ezért én is hasonlóan tettem, mivel volt nálam virsli a piknikhez, illetve reggel megint hajnalban kiraktak az ágyból. Különben meg ritkán voltam életemben olyan fáradt, mint Parmaban.

Olyan fáradt voltam, hogy este lemondtam az aperitivot.

Viszont kaptam egy levelet Veronaból, hogy menjek oda szerintük.

Posted by illaberec 09:37

Email this entryFacebookStumbleUpon

Table of contents

Be the first to comment on this entry.

Comments on this blog entry are now closed to non-Travellerspoint members. You can still leave a comment if you are a member of Travellerspoint.

Enter your Travellerspoint login details below

( What's this? )

If you aren't a member of Travellerspoint yet, you can join for free.

Join Travellerspoint